2020. július 6-án megalakult a Drágszéli Települési Értéktár.
- Szervezeti és Működési Szabályzat
- Határozat kivonat – létrehozásról
- Határozat kivonat – SZMSZ jóváhagyásáról
2021. január 31-én felkerült az értéktárba a két munkásság:
,,Cselik Mária díjazott néptáncos munkássága’’
Kategória: kulturális örökség
Cselik Mária 1944. szeptember 2-án született Felsőereken, gazdálkodó családban.
Táncos élményeit, kedélyét és tudását az anyai családból örökölte. Szüleivel együtt a kezdetektől részt vett a híres Drágszéli Népi Együttesben.
A tudatos hagyományápolásnak, a rendszeres utazásoknak és fellépéseknek is szerepe lehetett abban, hogy Cselik Mária a Kalocsai Gimnázium elvégzése után Szegeden tanári oklevelet szerzett. Ma is matematikát, fizikát és műszaki ismereteket tanít Kalocsán a kertvárosi Általános Iskolában.
Példaképei a táncban a drágszéli idős emberek – főleg Pandúr István és felesége – voltak. Az ő táncukkal együtt Cselik Mária finom, a helyi hagyománynak megfelelően visszafogott, ugyanakkor egyszerűségében is virtuóz táncát az MTA Zenetudományi Intézet Néptáncarchívumának filmje is őrzi.
Az utóbbi évtizedekben állandóan Vén Ferenccel, az öregcsertői születésű Népművészet Mesterével táncolt és népszerűsítette e vidék táncait.
1995-ban kapta meg a Népművészet Mestere címet.
Cselik Mária eredetileg matematika-fizika szakos pedagógus már gyermekéveiben elleste a néptánckultúrát, hogy aztán 1995-ben a népművészet mesterévé avassák. Cselik Mária saját elmondása szerint hamarabb tudott táncolni, mint járni, ami persze csak félig igaz. Azt jelenti, hogy ő beleszületett: folyton hallotta a dalokat, látta a táncokat. Szó sem volt táncházakról, inkább bálokban, lakodalmakban, és alkalmanként rendezett próbákon lehetett felszedni a tudást. Ő maga is így sajátította el a drágszéli koreográfiákat is. Mai napig is táncol és szerte az országban népszerűsíti ezeket a lépéseket. Tánca a helyi hagyománynak megfelelően visszafogott, ugyanakkor egyszerűségében is virtuóz.
Kicsiny településünknek fontos, hogy vannak emberek, akik helytállóan népszerűsítik a kultúrát, mint Cselik Mária a helyi tánckultúrát, már évtizedek óta.
„Pandur Istvánné népi iparművész munkássága”
Kategória: kulturális örökség
Pandur Istvánné, vagy ahogyan a faluban ismerik Risa Marcsa íróasszony 14 éves korától írja, rajzolja, pingálja Kalocsa és a szállások világszerte ismert motívumait.
Anyai ágon örökölte tehetségét, már nagyanyja testvére is íróasszony volt. Az írást Magyar Maristól és Szőnyi Marcsától, a pingálást Kolozsvári Mihálynétól tanulta – ők valamennyien a kalocsai népművészet tiszta forrásának számítanak.
1968-tól a kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben Szőnyi Marcsával, Magyar Marissal, Ivókné Juliskával, András Ferencnével és Pirisi Julissal írta a mintákat – valamennyien a népművészet mesterei lettek.
1971 óta népi iparművész. Negyed évszázada nyerte el a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díját egy kézi-gépi hímzéssel elkészített kalocsai abrosszal.
2003-ban Pécsiné Ács Sarolta díjjal jutalmazta munkásságát a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány
Németország, Ausztria, Svájc, Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia, Franciaország, Olaszország, Törökország, Montreal, Moszkva, Washington magyar értékeinkre kíváncsi közönsége láthatta már Őt hagyományos viseletben pingálni, énekelni, táncolni. Időről időre részt vesz a szentendrei skanzen rendezvényein, tojásfestéssel is segítve a gyerekek népi hagyományainkkal történő megismertetését.
Kalocsa és a környék néptáncosai előszeretettel íratják ki vele viseletüket, készíttetik ruháik kiegészítőit, meg mintáinak szín- és formavilága hűségesen őrzi az eredeti „kalocsait”.
Ő maga így vall erről a Smithsonian Folklife Festival Balassai Intézet által szervezett „Magyar Örökség Sokszínű Néphagyomány” Washington D.C.-beli interjújában:
„Pandur Istvánné, „Marcsanéni”, népi iparművész vagyok. A munkám és a hobbim is a kalocsai népművészet, az írás (rajzolás), pingálás. Kiírni, vagyis kirajzolni, terítőket, díszpárnákat, népviseleti ruhákat, asztali futókat szoktam. Pingálni pedig falra vagy tojásra, de bemutatókon papírlapra festek. Drágszélen, egy kis faluban lakom. 2003-ban Pécsiné Ács Sarolta díjjal jutalmazták munkásságomat.
Maguk a kalocsai hímzések egyébként eredetileg egyszínűek voltak. A XX. század első harmadától váltak színessé. A festéshez használt színeknek nagyon szép elnevezésük van. A minták, motívumok a házakon alkalmazott falfestés mintáit követték a hímzéseken is. Igen elterjedt volt a virágornamentika, amelyek a mezőkön és kertekben megtalálható virágokat tartalmazták. A virágoknak is legalább ilyen sokféle nevük van.”
Marcsa néni tagja a Mezei Virágok Népdalkörnek, a Drágszéli Asszonykórusnak, Pingálásai az ország számos részén – többek között a Kalocsai Fegyház és Börtönben, Kalocsán a Szent István király Lelkészségben, A Drágszéli Faluházban, Budapesten a Váci utcában, a mosonmagyaróvári Panoráma Hotelben, a faddi református-, a solti-, drágszéli-, miskei-, hajósi katolikus templomban megtalálhatók, de a textilmunkái határainkon túl is fellelhetők.
Életművét Romsics Imre: Élő népművészet Kalocsán (Kalocsa, 2002), Fejér Kati: Kalocsa Kincse (Budapest, 2006), Lengyel Györgyi: Kalocsai virágok (Budapest, 1983) c. könyvei is őrzik.
Kalocsa legnagyobb egyházi ünnepe, a jezsuiták által meghonosított Jézus szíve búcsú 150 éves évfordulójára rendezett nívós kiállításon – melyet Lezsák Sándor parlamenti alelnök és Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek nyitott meg – döntő többségében az általa tervezett egyházi ruhák szerepeltek és vívtak ki osztatlan elismerést.
Szerény, hazáját és szűkebb pátriáját szerető, vallását gyakorló egyszerű asszony.
Pandur Istvánné Drágszélen született, egész életét itt élte és a mai napig a falu jóhírét viszi a nagyvilágba. Munkássága fontos a kalocsai minta megőrzéséhez, a fiatalok általa ismerik meg a Sárköz motívumait. Munkájával, segítőkészségével szépíti intézményeinket, színesíti rendezvényeinket. Marcsa nénit mindenki ismeri, aktív tagja Drágszél közösségi életének.
